Tibor Szervét (b. 1958)

Alias:
Szervét Tibor

Birthplace:
Cegléd, Hungary

Born:
March 1, 1958

Szervét Tibor (Cegléd, 1958. március 1. –) Jászai Mari-díjas magyar színész, színházi rendező, érdemes művész, jogász.  A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán doktorált 1982-ben. 1984-ben felvételt nyert a Színművészeti Főiskola (ma Színház- és Filmművészeti Egyetem) színész szakára, ahol mesterei Kerényi Imre, Huszti Péter és Ruszt József voltak.  1988-ban a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, majd 1989-ben egyik alapító tagja volt a Ruszt József vezette Független Színpadnak. 1991-1994 között a Miskolci Nemzeti Színház vezető művészévé vált a sikeres jellemszerepek alakítása során. 1994-ben négy színház hívta Budapestre, végül a Cyrano előadással együtt szerződtette át a Vígszínház, amelynek három évig volt tagja. 1997 és 2014 között a Radnóti Színház színésze, számos művészeti- és közönségdíj kitüntetettje. Különböző színházakban rendez. 2014-től a Thália Színház művésze.  A szerepeit egyedi megoldásokkal és a nézőkre nagy hatással megformáló színész (lásd: a Miskolci Nemzeti Színház és a Radnóti Színház közönségdíjai) az interjúiban nagy szeretettel nyilatkozik a szerepeiről. Ezek közül kiemelhető a Cyrano és a Hamlet címszerepe a Miskolci Nemzeti Színházban; a Radnóti Színházban a száznegyvenszer előadott Ványa bácsi Asztrov-, és a kétszázszor játszott Anconai szerelmesek Tomao szerepe, a IV. Henrik címszerepe, majd a Tóték különös Postása; a Budapesti Kamaraszínház tizenegy éven át játszott Emberbarát előadásának Philip szerepe; valamint a Madách Színházban a Spamalot Arthur királya. Filmszerepei közül a Valami Amerika Alex Brubeck producere, a Magyar vándor Huba vezére, valamint az Apacsok film Tartótisztje a legemlékezetesebb.  Forrás: Wikipédia

Additional information:

The Search Form


About the Movie Section

Most data and links to images for the Movies section come from TheMovieDB (TMDB).

Additional data for Film Titles come from The Open Movie Database (OMDb).

At least one plug-in comes from IMDb.

Data are -- hey, it's a plural -- subject to the limitations of their sources. (For example, TMDB search results currently max out at 20.) I am limiting myself to free data sources for now. (No, a "free trial" is not free.)

While much of the above data are retrieved directly from outside APIs and other such sources, data from American Film Institute (AFI) and British Film Institute (BFI) were manually entered the old fashioned way into a MySQL database. Re BFI I took the following liberties:

  • I added "runners up" to Top 10 lists, treating them as ties where applicable and numbering them accordingly at the bottom of each list.
  • Regarding those polls wherein "franchise" movies were submitted as one project until BFI's policy changed to regard them separately, I treated them as ties and renumbered the affected lists accordingly (e.g. the Godfather films).

Regarding profile removals and data corrections:

  • If you would like your profile removed from this site, please contact the source of this data directly, TheMovieDB. My assumption is: once it's gone from their site, it should soon be gone from this site.
  • If you would like to correct movie data on this site, please contact the source of this data directly, TheMovieDB. My assumption is: once it's corrected on their site, it should soon be corrected on this site.
  • For additional corrections and profile removals, please e-mail The Open Movie Database (OMDb).

Filtering is applied here to film projects flagged as "adult" by TheMovieDB. Pending "popular demand" I am contemplating a login and profile system with preferences (such as whether to allow adult images to appear) and permissions (such as data entry).

Whereas the overall purpose of this website is to serve as a personal demo/portfolio/workshop of web and data skills, this Movies section is not meant to compete with or substitute for far more definitive movie websites.

Whether or not he still clings to an award which he won in 1986 as a film critic for his college's newspaper, Jeffrey Hartmann is not responsible for the texts of overviews and biographies supplied by external data sources.